A narancsos lány már régóta a listámon volt. Ez egy rövidke, kedves kis ifjúsági regény, amit úgy gondolom, érdemes lenne minden 12-15 évesnek elolvasnia. Talán ők sokat tanulnának belőle. A történet két szálon fut, megismerhetjük kicsit Georgot, a 15 éves norvég fiút, és édesapját Jan Olavot, akinek sajnos el kellett hagynia a négy éves fiát. Vajon milyen érzés lehet, ha levelet kapsz a 11 éve halott apukádtól?

A tündérmesének induló sztoriból, a narancsos lány történetéből aztán hirtelen a kőkemény valóságba csöppenünk, és a Világmindenség, az élet és a halál kérdéseiről kezdünk el gondolkozni. Azért is írom, hogy a fiataloknak el kéne ezt olvasniuk, mert nekik sokat mondhat, taníthat, sok erőt meríthetnek belőle, de egy felnőttnek azt hiszem, ez a történet túl egyszerű, túl rövid, és nem eléggé mélyreható. Ettől függetlenül én meghatódtam rajta, pár könnycseppet el is morzsoltam, de maradandó hatást azt hiszem mégsem tett rám.

“Megremegtem. Valószínűtlennek hatott, ahogy ott ült, ugyanabban az anorákban, ölében az előzőhöz teljesen hasonló óriási zacskó naranccsal. Mintha kísértetet láttam volna. Éreztem, hogy meg kell fejtenem a narancsok rejtélyét. Milyen narancsok voltak egyáltalán? Az volt az érzésem, hogy apró kis napocskákként sütnek rám a zacskóból. Valósággal káprázott belé a szemem. Szinte éreztem, milyen finom lehet az ízük. Nem hétköznapi narancsok ezek… -gondoltam.”

Egy nagyon apró dolog, ami zavart: a 2004-es Animusos kiadás 41. oldalán meséli nekünk Georg, hogy “Ugyanabban az időpontban van hegedűórája egy kislánynak, akiről elárulhatom, hogy nagyon tetszik nekem.” Egy 15 éves fiú nem mondja azt a lányra, aki tetszik neki, hogy kislány. Inkább csaj, vagy lány vagy akármi. Lehet, hogy a fordítás hibája… Pedig ezen kívül nagyon jó volt a stílus, és az nagyon tetszett, hogy az apa felnőttesen, idegen kifejezéseket használva beszélt, a fiú meg úgy, ahogy egy 15 éves. Mindenesetre, három napja folyamatosan narancsot eszem.