Nyelvész Józsi blogja elnyerte a GoldenBlog kult kategóriájának első helyét, a szócikkek a Silenos Kiadó gondozásában láttak napvilágot. Nyelv egy sajátos megközelítésből, röntgenkép a magyar (internetes) társadalom mélyrétegeiről.
A szleng nem egyszerűen választékosabb, hivatalos beszédhelyzetben nem használt elemekből álló bizalmas nyelvhasználat, hanem egyszerre szociológiai, kulturális és antropológiai jelenség. Paul Roberts neves szlengkutató szállóigévé vált meghatározása szerint azon jelenségek egyike, melyeket mindenki felismer, de senki nem tud meghatározni. A szleng minden korban és társadalomban jelen volt, létjogosultságát illetően soha nem merült fel kérdés. Elválaszthatatlan tartozéka a humor, az irónia, a nevettetés és természetesen a nagy koncentrációjú szexuális vegyület. Aki otthonosan mozog az internet világában, rendszeres blogolvasó, kommentelő, a különböző közösségi oldalakon sok időt tölt el, az minden valószínűség szerint találkozott már Nyelvész Józsi szlengblogjával. A bloggazda műkedvelő nyelvészként nem kis dologra vállalkozott: a rendszerváltás óta eltelt húsz esztendő leggyakoribb szlengjeit gyűjtötte egy helyre és rendkívül ízletes, frappáns példákkal magyarázza etimológiájukat. A példákban olyan néprajzi csoportkaraktereket megtestesítő szereplőket vonultat fel, akik a szerző –saját elmondása- szerint leírják a valóságot, a mai modern társadalmat. Annyit elárulhatunk, hogy az egyik figurában maga Nyelvész Józsi ölt testet.
A könyv a klasszikus szótárakhoz hasonlóan, ábécé sorrendben tárja elénk a sokunk által nap, mint nap használt kifejezéseket. Szókimondó szövegek jellemzik, az irodalmi nyelvhez szokott olvasók számára megbotránkoztató szókapcsolatok és kifejezésformák tömkelegével találkozhatunk. Jogos a kérdés, hogy a kiadó miért nem látta el 18-as karikával a kiadványt, hisz szinte nincs olyan oldal, ahol ne futnánk bele egy bazdmegbe, gecókába, faszba, vagy kúrásba. Aztán rögvest el is mosolyodunk a felvetés helytelenségén, hisz ezek a szófordulatok éppen, hogy a tinik, a rendszerváltás után született generációk mindennapos szóhasználatának szerves részét képezik, ők végképp nem botránkoznak meg ezen kifejezések láttán, hallatán. A Facebook-generáció tagjai szocializációs közegükben ezeket a szavakat használják, általuk kommunikálnak, és elképzelhetetlen, hogy e szlengek igénybe vétele nélkül megértsék egymást.
A nem klasszikus értelemben vett jelentős irodalmi teljesítményhez az előszót a nyelvész Balázs Géza írta, igen, ő vezette a Duna Tv-n a Hej, hej helyes beszéd/helyesírás c. műsorokat, aki kétségeit fejezte ki a blog és a könyv szerzőjét illetően. Úgy vélte, az elkövető nem külföldön él és mindenképp írással foglalkozó embert takar Nyelvész Józsi álarca, ugyanis nehezen hihető el, 
hogy valaki, akinek nem ez a munkája, ilyen jól írjon. Azóta egy interjúban felfedte magát a szerző, akit Nebehaj Viktornak hívnak, harminc éves és a Google dublini irodájában menedzser, a keresőminőség javításával foglalkozó csapatvezető. Mérnöki munkát végez annak ellenére, hogy német szakon végzett. Az első szleng, amit leírt a bebaszna volt, ugyanis egy alkalommal az aktuális barátnője nem értette a szó jelentését. Ezért leírta, hogy mit jelent. Ezzel a szómagyarázattal vette kezdetét a blog, amely mára az egyik legolvasottabbá vált a magyar blogszférában. Az interjúban a szerző arról is beszélt, hogy az idei esztendő végén felhagy a blogolással, mert egyelőre kihozott belőle mindent, amit lehetett és nem akarja erőltetni. Akárhogyan is dönt, eddigi tevékenységével maradandót alkotott, hisz egy olyan magától értetődő oldalról közelített a nyelvhez, amely ettől a jellegétől fogva paradox módon meghökkentő első hallásra, hisz miért beszélni arról, amit úgyis mindenki tud, mindenki ért. Ha felidézzük a bevezetőben említett szállóigét, rögvest megkapjuk a választ. Számomra egy roppant szórakoztató, tanulságos és szellemes olvasmánynak bizonyult a könyv, amely által egy, a szavakkal mesterien, zamatosan bánó embert ismerhettem meg Nyelvész Józsi személyében. Ajánlom a könyvet az ifjú generáció tagjainak, hisz tükröt tart eléjük, és ajánlom az idősebb olvasóknak is, hogy tudják, miért volt a sunázni való lányuk, unokájuk úgy bebombázva a hétvégén, valamint értsék, miről és hogyan beszélnek a mai fiatalok. Bízom benne, hogy a szerző nem hagy fel végleg az írással és nem is olyan távoli jövőben a Szlengblog második részével újra megörvendeztet bennünket. Lesz, amiről írnia, abban biztos vagyok.
